...ami ma történt. Ismét szembesülhettem a magyar rögvalóval, az intézményesült lopással, mutyival, közpénz-lopásnak. Igazából persze pitiáner tételről beszélünk, ez nem is kérdés, csak tetszenek tudni, sok kicsi sokra megy... A hajtás után tovább puffogok.

Bizonyos hivatalos ügyek intézése okán, a kellemes havas-esős-latyakos időben meg kellett látogatnom egy regionális adóhivatali irodát. Most arról nem is beszélnék, hogy kicsit lassan ment az ügyintézés (de legalább az ügyintéző normális volt, és ügyet intézett), és irdatlan mocsok volt a mosdóban, ó, nem.

Azért annak van egy diszkrét, -a szó legnemesebb értelmében vett- kelet-ajrópai bukéja, hogy ha az adóhivatal büféjében 2 db Milka Wafelini-ről nem kapok az égadta egy világon semmiféle nyugtát, számlát, blokkot, sajtcédulát, akármit. A pénztárgéptől is távol tartotta magát az eladó, mint független újság a civilszer ördög a Semtömjénfüsttől.

Lassan mondom, hogy mindenki megértse: az adóhivatal egyik kis regionális szívecskéjében üzemelő büfében -ahol bátorkodom feltételezni, hogy egy-két adóhivatali alkalmazott is megfordul...-  nem adnak blokkot, számlát, semmit. Ezért a bűnért egy mezei vállalkozóra sok tíz-százezer forintos büntit szoktak kiróni. Ilyenkor szokott a mezei vállalkozó a szívéhez kapni, és elalélni, hogy hogyan fizesse meg a bűnért rárótt büntetést.

Persze, vágom én, hogy nem a két Milka Wafelini cirka 300 forintos tétele után meg nem fizetett forgalmi adó fogja megmenteni-avagy tönkretenni az ország gazdaságát, de azért az valahol mégis csak bicskanyitogató, hogy vannak vállalkozók akiknek ennyire vastag a bőr az képén, hogy tetves néhánytíz forintért képesek kockáztatni az "oroszlán barlangjában". Arra természetesen gondolni sem merek, hogy ne adj' I.ten ez meg van beszélve az illetékes hivatallal...

Nem tudom, vajh' minek kellene történnie ebben a kurva   az országban ahhoz, hogy ezek a szarságok egyszer és mindenkorra megváltozzanak, de nekem ebből kibaszottul elegem van. Értem én, hogy a vállalkozónak szüksége van minden fillérre, de mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerősége az embert? Hol van a határ? Van egyáltalán? Vagy mára eljutott a társadalmi erkölcsök eróziója arra a szintre, ahol már tényleg nem gáz az adóhivatalban adót csalni? Vagy esetleg ennek már pozitív a társadalmi megítélése?

Véleményeket kommentárban várnék.

(a fenti történet természetesen csak a fantázia műve, mindennemű hasonlóság valós helyszínekkel, személyekkel, intézetekkel csak és kizárólag a véletlen számlájára írható.)