Visszatérő olvasóim, no és persze offline ismerőseim valószínűleg tisztában vannak vele, hogy az önök alázatos bloggere rajong a csillagászat és űrkutatás rejtelmeiért. A hajtás után egy picit ezzel a témával foglalkozunk, na persze nem feltétlenül tudományos szempontból-és alapossággal...

Az ember képes azt hinni -mint ahogyan azt évszázadokon keresztül tette-, és tűzzel- vassal védeni eme hitét, hogy körülötte forog az egész világ, és a mi Földünk a világegyetem központja. Nem mellesleg néhány középkori csillagász és tudós szó szerint a bőrén érezhette a  hit tüzét s vasát.

A magunkfajta egyszerű földi lényeknek a Föld, mint élőhely természetesen a világ közepének tűnhet, s az ilyen apróságok, mint a napfelkelte, a holdtölte teljesen természetes velejárói a mindennapoknak. De amikor felnézünk az égre, és milliónyi apró pontot látunk, vajon felfogjuk, hogy mi is tárul a szemünk elé?

Időutazás ez, kéremszépen. Több milliárd évvel tekintünk vissza az Univerzum múltjába. Hiszen amit látunk a tiszta éjszakai égbolton, az nem a jelen állapotot mutatja, ó nem. Azt látjuk, hogy százmillió, egymilliárd, tízmilliárd évvel ezelőtt mi történt a világűr mélyén, hisz ezen csillagok, galaxisok, események fénye ennyi időt utazik, míg egy-két apró foton formájában eljut a szemünkig...

Csak, hogy tisztában legyünk az arányokkal, tekintsük meg ezt a kis filmet. (angoltudás előny)

Érdekes, ugye? Először a bolygók, sorrendben: Hold, Merkúr, Mars, Vénusz, Föld, Neptun, Szaturnusz, Jupiter; majd a csillagok...a Nap (a 'mi Napunk'), Szíriusz A, Pollux, Arcturus, Aldebaran, Rigel, Pistol Star, Antares, Mu Cephei, valamint végül a Canis Majoris, a legnagyobb ismert csillag. Az átmérője 2.800.000.000 kilométer. Kétmilliárd-nyolcszázmillió. Ha egy utasszállító repülőgéppel elindulnánk, hogy körberepüljük, feltételezve, hogy kábé kilencszáz km/h utazósebességel repülünk, 1100 évet kellene egyfolytában úton lennünk... A Föld átmérője 12.756,3 km. A fenti videóban látható égitestek csak mutatóba' voltak a "közeli" világűrből. Vajon mit rejt még az ismeretlen sötétség?

És most képzeljük el (természetesen végtelenül leegyszerűsítve) azt, hogy az olyan bolygók és csillagok mint a mi Földünk és Napunk alkotják a naprendszereket. A naprendszerek alkotják a galaxisokat. A galaxisok, -melyek többmilliárd olyan bolygót és csillagot rejtenek, mint a Föld és a Nap- és a köztünk lévő tér alkotja a világegyetemet. És hogy mekkora is a világegyetem valójában? Hogy érzékeltessem, tessék megtekinteni az alábbi videót. Itt minden objektum méretarányos egymáshoz, és a tudomány legfrissebb álláspontját tükrözi.

Valóban ki mernénk jelenteni, hogy egyedül vagyunk ebben a hatalmas térben? Mámorító, de egyben szerintem ijesztő is a gondolat. Olyan, mintha egy óriási kastélyban egyedül kellene élnünk, úgy, hogy senki soha ránk nem nyitja az ajtót, hogy megkérdezze, 'miu-miújság', vagy hogy hozzon egy üveg bort...

Ráadásul roppant önző és nagyképű attitűdnek tartom azt feltételezni, hogy nincs más intelligens társaság rajtunk kívül a világegyetemben... Azért, mert nincs a látóhatárunkon belül még egy olyan sárgolyó, mint a miénk? Tessék csak visszaemlékezni a fenti videóban 03:00-nál látszik, hogy hogy a szomszédos galaxisok közül nagyjából mennyit ismerünk... És 03:10 nél a két sötét V-alak pedig az, ami még felfedezésre vár...

Ahogy a dolgok most a Földön állnak, nem csodálom, hogy nem annyira ugrálnak az esetleg minket már ismerő szomszédaink a lehetőségért, hogy személyesen is felvegyék velünk a kapcsolatot. Irtjuk egymást, tönkretesszük a légkört, kizsákmányoljuk a földet, telehugyozzuk az óceánokat, magyarul nem úgy viselkedünk, mint az a szomszéd, akivel szívesen spanoskodik az ember.

A kérdés adott:

Vajon rájövünk egyszer, hogy nem körülöttünk forog a világ?

Ez is megy a nehéz kérdések közé.