Kora reggel ébredtem, egy álmatlan éjszaka után. Mivel nem tudtam visszaaludni, így elindultam a városba, hogy magamhoz vegyem az első kávémat. Útközben ezzel találkoztam:
Egy erős ember ismét az utcatáblákon vezette le fölösleges energiáit...
Kellőképpen kipuffogván magam, elmentem a Hotel Kalocsába, ahol magamba borítottam az éltető nedűt egy dupla kávé képében. Mivel közben kisütött a nap, úgy döntöttem, hogy meglátogatom dédszüleim sírját, elindultam észak felé. A frissen aszfaltozott Kossuth utcáról a Martinovics Ignác utcára fordulva (nem kisvárosi olvasóim kedvéért: ez a Kalocsai Rendőrkapitányság utcája) az alábbi látvány fogadott:
A múltkor már általam is megemlített hulladék-szigetek közül kettő az úttestre borítva hevert. Gyorsan félrehúzódtam, és a sárga színű dobozt visszaállítottam eredeti pozíciójába, s nekiveselkedtem a kék kukának, mely sajnos súlyánál fogva kifogott rajtam. Ekkor fékezett le mellettem egy kék színű KXX-es rendszámú Toyota Auris tanulóautó, melyből kiugrott az oktató, és egy "Várj, segítek!" felkiáltással segített helyrebillenteni a megborított kukát. Gyorsan konstatáltuk hogy milyen rohadt barbárok az emberek, hogy egy védekezésre képtelen tárgyat bántanak, valamint mérgelődtünk egy pillanatot azon is, hogy vajon a rendőrkapitányság tőszomszédságában vajh' hogy maradhatott ez az akció észrevétlen?
De, hogy a mai napot ne ilyen negatív hangulattal indítsuk, mutassunk rá arra, hogy -amint azt a mellékelt ábra is mutatja- nem mindenkiből halt még ki a segítőkészség, a józan ész használatának alapvető képessége. Tényleg jó érzés volt, hogy az oktató egyből felkínálta a segítségét. Ezúton is köszönöm neki.
És búcsúzoul már csak egy darab nehéz kérdés maradt: vajon mi motiválja ezeket a barbárokat, amikor saját lakóhelyük, környezetük ellen cselekednek?