...gyönyörűen ragyog..., szólt annak idején egy Pain nevű ifjú előadóművész dala, mely így utólag már nem is volt annyira szörnyű, mint amilyennek akkoriban tűnt. Nos, munkám -és személyes jófejségem- okán ma én is eljutottam a saját mennyországomba, ahol végre másfél órát nem kellett törődnöm semmivel, elterelhettem egy picit a gondolataimat. És hogy hol is van Immortalis Kapitány mennyországa? A hajtás után kiderül.
Szóval, ma végre sikerült eljutnom a ferihegyi repülőtér Repülőgép Emlékparkjába, ahol kedvemre bóklászhattam a szikrázó napsütésben a régi gépcsodák közt. Az 1.200 forintos belépő megváltása után rögtön az első gép, amivel találkoztam, egy polgári IL18-as volt.
Itt vannak a fontos adatok...
Klasszikus orosz forma, de az én szememnek még gyönyörű. Most feljelentesz, köcsög? :S
Bár gyönyörű, mint előbb említettem, de nem szeretném a visszapillantómban ezt látni.
Itt azért volt lehetőség gépészkedni, jól.
Egy másik klasszikus darab: a Tu 134-es. Ez a jármű közismert és közkedvelt volt a volt szocialista államok hajózószemélyzete körében.
A 'zemberek' kevéssé szerették őt, és nagyobb testvérét, a 154-est, hiszen irdatlan hangosak voltak-na nem mintha egy mai modern sugárhajtóműves sokkal halkabb lenne...
Szóval, ő az. Aki megmondja, hogy a pilótafülkét melyik másik típusról tették át a remek szovjet mérnökök, az jelentkezhet egy feljelentésért...
A navigátor fülkéje az orrban-ezt később lecserélték, a navigátor a fülkébe került, helyét az új, átlátszatlan orrkúp mögött időjárási és navigációs segédeszközök vették át. Azért egy fel-és leszállás nem lehetett itt kis élmény.
Az a gyermek, melyet a Tu-134 fedélzeti bölcsőjében ringattak, bizonyára örökre megfertőződött a repüléssel...
Egy fokkal modernebb, mint az IL18-as. De még ebben is volt bőven anyag...
Nos, kedveskéim, eljutottunk a 'nagyvas'-ig, előttünk áll teljes életnagyságban a TU154-B.
Ezzel a konkrét repülőgéppel utaztam a 80-as évek elején Helsinkibe, már csak ezért is öröm-bódottá őt újra látni.
A forma ismerős lehet, nem véletlenül nevezték "BAC-elevenszkij"-nek...
Egyen-szovjet kabinbelső...
És az elmaradhatatlan 'cockpit'. Azért látszik némi progresszió a 134-eshez képest, még ha nem is túl sok...
Ebből a típusból, amelyik hivatalosan egy LI2-es (DC3 szovjet módra, de hivatalosan vásárolt licensszel, nem ellopva) már csak egyetlen repképes darab van az egész világon, méghozzá magyar lajstrom alatt.
Csak tudnám, miért kellett ablakot tenni a kábelezés fölé...Megkérdeztem, nem utólag lett odaberhelve az ablak...
Hát nem gyönyörű...? Szerintem az.
Hát, ennyi lett volna az, amit sikerült megörökítenem. A továbbiakban már csak nagyon hárdkór repülés (vagy Immortalis...)rajongóknak javaslom a további képeket, ez már nagyon tech jellegű... De azért én folytatom.
TU154 kompresszorlapátok. Egyébként megtapogattam, meglepően kemény anyag, nincs semmi kézzel érezhető rugalmassága, pedig arra számítottam.
Magamtól sosem találtam volna ki, de ez bizony egy MIG21-es hajtóműve. A kis baszok -amúgy fúvókák- a hajtómű belsejében körben az utánégetőt keltik életre. Én speciel ezt sem tudtam, hogy így működik.
Ez a panel a TU134-es üzemanyag-töltő állomása. Azok, akik még nem felejtettek el oroszul, simán tudnák kezelni-sok ész amúgy nem kell hozzá...
És, búcsúzóul... A kép közepén látható három szürke színű rúd....sose találnátok ki, de ez a rudazat felel a repülőgép irányításáért...Semmi fly-by-wire szarság, ezt bizony seggel-kézzel kellett repülni.
Kedveskéim, ennyi lett volna mára az én mennyországom. Remélem nem untattalak benneteket, ha esetleg mégis, az sem érdekel különösebben, hisz tudjátok: csak leszarni lehet, felszarni nem...
Immortalis ezúton is szeretné megköszönni annak a repülőgép-szerelőnek aki körbevezetett, válaszolt -sokszor butaságnak tűnő- kérdéseimre, és úgy általában: jó fej volt velem.
Ezúton is javaslom mindenkinek, hogy ha módja van rá, és picit is érdeklik a repülőgépek, és maga a repülés, hogy látogasson el ebbe a múzeumba, igazán megéri.
Viszontlátásra.