Gondolom mai témánk sokkal kevésbé lesz érdekes, mint a molotov koktél dobálós, de hát ugyebár nem lehet vért inni mindennap, mert az ember előbb-utóbb megüli az ember gyomrát. Mai témánk a szobai vesekőzúzó készülékem:
Amit itt láthatunk kedveskéim, az egy Ashdown MAG315C egy mag 410-es ládával, valamint egy Brice Z6 Presige basszusgitár. Amikor először szólaltattuk meg a cuccot a hangszerboltban...nah...akkor lett minden fasza. Akkor éreztem először az elmúlt 10 évben azt, hogy végre rendesen szól a bőgőmotyó. Érdekes, használtam már nagyon sok gitárt, basszusgitárt, sokféle erősítőm volt, csöves, tranyós, olcsó, drága, kicsi és hegyomlás méretű, de kellett hozzá 10 év, hogy megtaláljam azt amit keresek. Azon a szinten, ahogy és ahol én muzsikálok, még ez is bőven sok, de istenem...a zenélés drága hobbi.
Érdekes, sokan mondják, hogy egy Yehudi Menuhin kezében a legrosszabb cigányprímás legrosszabb hangszere is fantasztikusan szólna, de legyünk őszinték: ez nem igaz. Szerintem semmiképpen sem az. Úgy hiszem, hogy ahhoz, hogy az embernek legyen kedve zenélni, igenis kell egy olyan hangszer, olyan erősítő, amit örömmel fog meg, örömmel játszik rajta, és persze örömmel hallgatja. Nyilván meg kell találni mindenkinek a saját hangszerét. Nekem várnom kellett elég sokat erre, és sosem gondoltam volna, hogy egy noname, középszerű hangszerben fogom megtalálni a nekem rendelt "társat". Olyan ez mint a magyar narancs: kicsit kicsi, kicsit sárga, kicsit savanyú, de az enyém. :D Örömmel nézek rá, fogom meg, jó vele,rajta játszani. Tudom róla, hogy nőből van. Néha hisztis, összevissza kiabál, néha épp csak, hogy dorombol...persze azon múlik, hogy milyen passzban vagyunk. A zenész és a hangszer folyamatos kölcsönhatásban van. Talán a szitárra mondják azt, hogy annak, aki nem tiszta lélekkel fogja meg, annak csak egy üres, félbevágott tök marad, viszont annak, aki egyesülni tud a hangszerrel, megnyit egy másik dimenziót....
Kívánom mindenkinek, találja meg a kulcsot ahhoz a másik dimenzióhoz:
Mondjuk vele (Anoushka Shankar) én is szívesen egyesülnék...
Amit itt láthatunk kedveskéim, az egy Ashdown MAG315C egy mag 410-es ládával, valamint egy Brice Z6 Presige basszusgitár. Amikor először szólaltattuk meg a cuccot a hangszerboltban...nah...akkor lett minden fasza. Akkor éreztem először az elmúlt 10 évben azt, hogy végre rendesen szól a bőgőmotyó. Érdekes, használtam már nagyon sok gitárt, basszusgitárt, sokféle erősítőm volt, csöves, tranyós, olcsó, drága, kicsi és hegyomlás méretű, de kellett hozzá 10 év, hogy megtaláljam azt amit keresek. Azon a szinten, ahogy és ahol én muzsikálok, még ez is bőven sok, de istenem...a zenélés drága hobbi.
Érdekes, sokan mondják, hogy egy Yehudi Menuhin kezében a legrosszabb cigányprímás legrosszabb hangszere is fantasztikusan szólna, de legyünk őszinték: ez nem igaz. Szerintem semmiképpen sem az. Úgy hiszem, hogy ahhoz, hogy az embernek legyen kedve zenélni, igenis kell egy olyan hangszer, olyan erősítő, amit örömmel fog meg, örömmel játszik rajta, és persze örömmel hallgatja. Nyilván meg kell találni mindenkinek a saját hangszerét. Nekem várnom kellett elég sokat erre, és sosem gondoltam volna, hogy egy noname, középszerű hangszerben fogom megtalálni a nekem rendelt "társat". Olyan ez mint a magyar narancs: kicsit kicsi, kicsit sárga, kicsit savanyú, de az enyém. :D Örömmel nézek rá, fogom meg, jó vele,rajta játszani. Tudom róla, hogy nőből van. Néha hisztis, összevissza kiabál, néha épp csak, hogy dorombol...persze azon múlik, hogy milyen passzban vagyunk. A zenész és a hangszer folyamatos kölcsönhatásban van. Talán a szitárra mondják azt, hogy annak, aki nem tiszta lélekkel fogja meg, annak csak egy üres, félbevágott tök marad, viszont annak, aki egyesülni tud a hangszerrel, megnyit egy másik dimenziót....
Kívánom mindenkinek, találja meg a kulcsot ahhoz a másik dimenzióhoz:
