lassan olyan lesz a volt orosz garnizon, mint Csernobil. De, ha kérhetnélek, nekem ne hivatkozgass itt arra meztelencsiga Kőhegyire, mert hányok! Nézz csak arra bamba képére, láthatod arcán az elhivatottságot, tompa tekintete mintha azt sugallná, ő lesz a jövő Jézusa, ha nem vigyázunk vele....

Hohó! Véletlenül tévedtem ide, és mit látok: pont azzal a témával foglalkozol, amiről én is írtam pár napja. Nézd meg a blogomat, van két hasonló poszt is, egyik folytatása a másiknak: www.vikiszava.net
Nem legfelül, kicsit tekerj lentebb.
Üdv: Viktor

Ezekbe az épületekbe egy 20-30 fős baráti társaság kijár airsoft-ozni, mivel épületharcban utaznak, ezért nekik ideális terep a játékra. Szóval, azért hasznosítják a városiak.
www.airsoftgun.hu/catalog/i.php

Ez egy jobb airsoft infolink.
air-hmv.gportal.hu/gindex.php?pg=15255098

ha világvége hangulatot akartok látni, menjetek el Szabadszállásra, a falu szélén Kunszentmiklós irányában a jobb oldalon rövid aszfaltút vezet az egykor orosz rakétabázisra, vagyis a "csokoládégyárba". Megdöbbentő, mire képes a természet alig húsz év alatt.

Múltkor olvastam egy írást valahol, ahol (nem brit) tudósok szerint 100-150 év alatt new york-ból is csak pár domb maradna, ha hirtelen eltűnne az ember a városból... A természet visszafoglalja ami az övé.
"Habár felül a gálya, s alul a víznek árja,
azért a víz az úr."

azért van pozitív példa is debrecenben az egyetem egyik épületegyetesének ad otthont a volt laktanya, nyíregyen meg mind használatban van, de azért láttam már én is nagyon nagyon gázakat...

Lalikirály Birodalma szépen fejlődik, állapította meg Ferenccsászár. :) Debrecen szép. Pár éve voltam ott muzsikálni a Salétrom uccában.... :)

morrison pub?

öööö....lehet....

Szépjóreggelt kedves Immortalis!:)

Igen, nekem is azonnal Csernobil ugrott be....

Sic transit gloria mundi....

Ez a mozaik kép egész szép lehetett a maga szocreál idejében, mielőtt még megkoptak volna színei, csillámai, bár ha az arc épp azt a megalomániát idézi is, ami oly jellemző volt, ám azért fénykorában még szigorúsága sem lehetett annyira ijesztő:) Hiába, a "rettenthetetlenségbe" nem férhet szelídség... :)

A természet pedig valóban visszaszerzi, ami az övé!
Hol építőleg, hol rombolólag, lassan már kiszámíthatatlanul, de hoppsz, mindjárt átsiklok off-ba, egy glob. felmelegedéses posztba!:)))

Üdv:)

@ hölgyválasz,


örülök, hogy visszatértél.


Szerintem összefér(t) a mozaik rettenthetetlenségével a szelídsége...Valahogy úgy képzelem, hogy a rettenthetetlen Vörös Hadsereg ideküldte hozzánk a kis kerekarcú bumburnyák kiskatonákat a Szovjetúnió minden területéről.... Ők szerintem (ti. a kiskatonák) szelídek voltak...a rendszer nem feltétlenül volt az.

A természet erőit befolyásolni tudjuk, de uralmunk alá sose fogjuk hajtani őket, sajnos. vagy szerencsére.

jó ez a duma

Kedves Immortalis!

Off
Hogy befolyásolni?
Egy cunamit, egy hurrikánt, egy vulkánkitörit, sötöbö?
Hááát, ahhoz jóval előbb kellett volna észbekapni az emberiségnek, de leginkább a fejlett nyugatnak, hogy a mai szélsőségeket ne kelljen elszenvednie./oké, az alvó vulkánok, külön kategória/

On

Hát igen, szerencsétleneket ideküldték, messzire a családtól, gyökereiktől, de csak azt ne hidd, hogy a végén nem érezték jól magukat! Elvégre valahol, mi mégiscsak a nyugat voltunk nekik, s az otthoniakhoz viszonyítva, egész jó fizut is kaptak, a mellékesről is ügyesen gondoskodtak bizniceléseikből:)))
Emlékszem, hogy még mi is vettünk tőlük kockacukrot dobozszám, /3x akkora volt, mint a mi mokkacukrunk, ebben is olyan megalo-k voltak:)/meg lepedőt, nah kérlek, az olyan elnyűhetetlen volt, hogy évek múlva csak az enyhe beszürkülése miatt hajítottam ki, de a matéria, na az aztán kikezdhetetlenül feszült volna még ágyamon, ha ez lett volna vágyamom!:)))

Esőt csinálni és esőfelhőt elkergetni már tudunk.... így értettem.

Te azt mondod, hogy nekik mi voltunk a nyugat... De a Haza az nem ez volt nekik... Gondold el, az Uralon túlról származó kiskatona mennyire érezhette itt jól magát? A tisztek persze más lapra tartoznak, ők nyilván okoskodtak elég sokat....

Oké, oké, igazad van.
Előbbiben/esőcsinálás/és utóbbiban is.
Hát igen, nyilván a tiszteknek jóval kecsegtetőbb volt, hisz ők gyakorta családostúl érkeztek, s úgy már jobban elviselhető bármi nyomás.
Én viszont csak azon kiskatonákra emlékszem, akik ruganyosan ugráltak ki-be a laktanya kőkerítésén, és hozták-vitték a szajrét, nagy bartell üzletek szövődtek az egész utcával :) Tök aranyosak és jókedvűek voltak, de persze, azt egyikünk sem látta, amikor magányosan fordultak befelé, szomorkodva egy-egy ünnepen...

Igen, igazad van, de én nem is állítottam, hogy a mo-i állomásozás lett volna álmaik vágya, nyilván megszenvedték, s tán csak épp a lelki túléléshez kellett ez a kis -kőkerítésen túli-élettér...

Csak sikerül valami közös álláspontot találnunk ebben a kérdésben.... ;)

Az utolsó bekezdésedben jól rátapintottál a lényegre.
A remény kellett nekik, hogy a kerítésen túl egy jobb világ van. :)

Gyerekként sose mulasztottuk el az alkalmat, ha orosz katonákkal találkoztunk, hogy jelvényt kunyeráljunk tőlük.... :) Those were the days my friend:)

Nekem volt egy barátom, Viktornak hívták(ajaj...). Helikopterpilóta volt práposcsik (zászlós) rendfokozatban, fiatal házas volt, együtt sütöttük a saslikot a Dunaj partján. Aztán egyszercsak eltűt, viszont kaptam tőle egy levelet Tyiksziből. Volt benne 2 fotó, az egyiken magas hóval borított uca két szélén kötél kifeszítve, hogy nagy szél esetén tudjanak mibe kapaszkodni. Tyikszi a sarkkörön túl volt, a Jeges tenger partján, ez lett az új állomáshelye. Kazahsztáni születéű orosz volt, képzelhetitek, mhogy össze vissza dobálták a birodalmon belül, micsoda élet lehetettt az! Magyarország igazábó Amerika volt neki.

Eberstein, na ja, ezt nevezi a köznyelv relativitásnak:)

Holnap bővebben...

@ Eberstein,

ilyesmi történetekre vágyom...

@ Hölgyválasz

igen, minden pusztán nézőpont kérdése....
Holnap várunk;)

Sziasztok!:)

Szóval, a katonák, tisztek élete...
Az biztos, hogy nem volt sétagalopp, sem a Horthy-s időkben, sem azután/ nota bene, háború ugye, de most ettől tekintsünk el, nem ennek fonalán indultam neki/
Az én szegény Nagypapám is tiszt volt, még akkor, mikor az még valóban, valódi rang volt! Aztán persze e hivatásnak is leáldozott a renuméja...
Ami nem változott, az az ide-oda dobálásuk, állomáshelyről-állomáshelyre.
Édesanyámtól tudom, mennyit, hányszor költözködtek ők is... Gyerekként egyszerűen nem bontakozhattak ki lelkükben azok a gyökerek, amik más kisiskolásnál, tinédzsernél igen, bár ennek ellenére, sikerült igaz barátokra találnia, akiket 40 év múlva, az érettségi találkozón is a legnagyobb szeretettel ölelt magához, szóval beérték annyival, amennyi adott volt, ami lehetőséget ki lehetett hozni a helyzetből, s végül is, mikor megkérdeztem, hogyan lehetett ezt kibírni, akkor az volt a válasza : megszoktuk.
Volt egy osztálytársnőm anno, 7.-ben csatlakozott osztályunkhoz, elég nehezen illeszkedett be, s mire gyümölcsét is élvezhette volna e nehéz, lelki folyamatnak, ismét sátorfa lett a vége....
Na ő kevésbé volt toleráns, kamaszos indulattal háborgott apja és foglalkozása ellen, már-már gyűlölte ezért, és én valahol meg tudtam érteni.
Míg Szüleim idejében ez nem volt kardinális kérdés, addig, a következő generációban, már sokkoló volt egy gyereklánynak.
Na igen, teljesen más világ volt egyik, és más, a másik...
A tolerancia generációról-generációra apad,
ennél, mint manapság, már nem is lehet jobban érzékelni...

Üdv:)

Tehát, "Nehéz a dolga a katonának, nehéz a dolga..." :)