Többé-kevésbé aktív, mindenféle zenei stílus iránt nyitott zenészként örömmel vettem kézbe a kalocsai Clippers zenekar első, magánkiadásban megjelent lemezét. Be kell, hogy valljam, hogy magamtól nagyon ritkán hallgatnék rockabilly-t, no nem azért, mert nem jön be az egyszerű lábdob-pergő-bőgő-gitár keretek közé szorított muzsika, hanem azért, mert ezek a régi fekete eredetű zenék nekem a harmadik szám után egyformák, mint a nyúlszar. Három akkord, C-F-G(7), oszt' jónapot, ahogy a sosehazudós mondaná. Részletek a hajtás után, barátaim...

Ennek ellenére, vagy éppen ezért, kíváncsian dobtam be a lejátszóba a Route 51 címet viselő, megjelenésében mindenképp világszínvonalú, borítójával némileg a Sin City-re hajazó CD-t. Örömmel konstatáltam, hogy a dalok -a műfaj adta kereteken belül- nagyon jól sikerültek. A szövegek könnyed témákról szólnak, jól érthetőek, Kópé (lead singer) határozottan megtalálta a saját hangját, ami a kezdeti szárnypróbálgatások idején meglehetőst esélytelennek tűnt. Vékony Jani bácsi után szeretett kisvárosunk új nagybőgőkirályt köszönhet, Dixiee kőkeményen hozza a csattogós slappeket a nagybőgőn, tökéletesen együttműködve a Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb szívű és szerintem  legtehetségesebb dobosával, akinek játékában fel lehet ismerni rockzenészi gyökereit. Musztafa sikeresen vegyíti a 2-4 rockos atomsújtását a rockabilly vonatozós ritmusképleteivel. Ketten együtt kőkemény és halálpontos alapot adnak "Red"-nek (Vörös Gábor, gitárok), hogy riffezgetéseivel, megidézze mondjuk Scotty Moore játékát.

E rövid írás természetesen nem adhat teljes körű értékelést-és nem is célja-, mindazonáltal remélem, hogy egyre többen fogjátok megkedvelni Kalocsa és a környék egyik legsikeresebb zenekarát.