...jutott eszembe a méltán népszerű táncdalénekes, Robert Peter Maximillian Williams egy talán kevéssé ismert versének első sora. És hogy ne maradjon balladai homályban a válasz, gyorsan meg is felelek: Igen, emlékszik. És, hogy ki, és mire? A hajtás után megtudja a tisztelt utazó olvasóközönség. Csak bátran, tessék, tessék, folyton-folyvást.
Nos, a sors furcsa fintora úgy hozta, hogy ma a volt gimnáziumi osztályfőnökömmel kellett tárgyalnom, aki komoly közalkalmazotti stallumot kapott. És eljött az a nap végre, amikor nem nekem volt szükségem rá, hanem neki rám, ránk. És mindent megtettem, hogy emlékezzen rám.
Kéjjel csevegtem vele, gonoszkodtam, csipkelődtem, 'kedvestanáruraztam', nosztaliáztam a másik volt iskolámról neki.... egyszóval élveztem, hogy végre nem én vagyok a hülyegyerek a II/B-ből, hanem az az ember vagyok, akinek a segítségére most ő van rászorulva.
Annak idején amikor az iskolában problémáim voltak, lehet, hogy jól esett volna, ha mondjuk megpróbál segíteni. Vagy meghallgat. Vagy esetleg kiáll mellettem az irodalomtanárnőmmel folytatott vitámban, ahol egyértelműen nekem volt igazam.
Bár az iskolát én hagytam el, nem ő, már rég nincs semmiféle harag a szívemben. Csak ajánlom az alábbi verset, a szerző, Robert Peter Maximillian Williams előadásában.
Küldöm mindenkinek aki szereti. Az utolsó sort meg... a fantáziátokra bízom, hogy kinek szól...
Robert Peter Maximillian Williams: Hello Sir
És hogy mi ebből az levonandó tanulság vala? Én nem tudom. Majd a kedves olvasó megmondja. Jól.
